‘A pillangó-effektus elmélet szerint, ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában. Világunkban minden mindennel összefügg, minden cselekedetünk alapjában változtathatja meg a jövőt.’
Ezt a blogot nem tudom miért indítottam…
Nem vagyok magányos, hogy ide kelljen írnom az életemet vagy, hogy az érzéseimet, de mégis valahogy jól fog esni kiírni majd magamból azt ami a szívem nyomja, mert az embernek akármilyen barátai vannak, akármilyen szerelme, akárkije nem fog neki mindent elmondani. Vagy csak én vagyok így ezzel?
Hol is kezdjem?
Talán a legelején…
Jelenleg 17 éves vagyok, és igen tudom, hogy ez nem egy nagy évszám és most lehetséges, hogy aki -netán- olvassa nem is olvassa tovább mondván, hogy még egy kis hülye picsa aki nem tud mit kezdeni a szabadidejében…
Sajnos ez tényleg így van…
Nem tudok mit csinálni a szabadidőmben…
Minden tökéletes az életemben, amíg iskolában vagyok. Ott vannak barátaim akikkel megbeszélek mindent és akik boldoggá tesznek. De amint haza érek ez valahogy eltűnik. Amint belépek a szobámba ugyanaz a monotonság kezdődik el mindennap. bekapcsolom a gépemet, és elveszek az internet vagy filmek világában. pedig régen nem ilyen voltam, sőt sose voltam ilyen, hogy a gépet bújjam egész nap és ne csináljak semmit, csak az interneten keresztül kommunikáljak az emberekkel. az, hogy pedig valakivel találkozzak barátnővel szinte lehetetlen. sajnos egy olyan személyiség vagyok aki sok embert szeret de kevés embert visel el maga körül. szóval sok embert ismerek és sok emberrel vagyok jóba de valahogy nagyon sokat 10 percnél tovább nem is tudok elviselni, és nem tudok ez ellen tenni. nem érzem magam többnek senkinél, senkit nem nézek le, de ezt a sok embert azért nem tudom elviselni mert, szörnyen buták. nem nem úgy buták, hogy nem fogják fel a dolgokat vagy ilyesmi, hanem mindenkit beszippantott már a számomra semmit érő divat, az olyan tuctuc zenék amiknek se eleje se vége, az okos telefonok, a lányoknál az elribancosodás, (már bocsánat, hogy így fejezem ki magam) és egyszerűen azt vettem észre, hogy az emberek nem tudnak értelmes dolgokról beszélgetni. nagyon nehéz olyan embert találni (legalábbis fiatalt) akit még nem szippantottak be ezek a dolgok. azt vettem észre, hogy aki nem öltözködik drága ruhákba, nem dobja ki a melleit és nincs rajta 6kg alapozó lenézik az emberek. és sajnos ezt tapasztalatból mondom. a fiúk nagy részének már csak az ilyen divat lányok kellennek. kezdem úgy érezni, hogy elvesztem….
